Kooperativ technikák a matematika órán

"Úszunk, vagy elsüllyedünk -de együtt"

 A Többcélú önkormányzati Kistérségi Társulás Tanító Munkaközössége foglalkozást tartott "Kooperatív technikák a matematika órán" címmel, a Berentei Általános Iskolában, 2008. március 11-én.

 A meghirdetett bemutató órára nagy számban érkeztek Kazincbarcikáról és a környező településekről az érdeklődő tanítónők.
 A matematika foglalkozáson iskolánk öt pedagógusa vett részt, gyakorlatban bemutatva a kooperatív tanítási technikákat, és a kéttanáros modellt (tanító + gyógypedagógus). A nevelők motivációja az volt, hogy szemléltessék, hogyan tudják a tanulók egymást segítve, egymásra figyelve hatékonyabban elsajátítani a tananyagot. Hiszen e technikák is segíthetik az új Nat-ban megjelenő kulcskompetenciák megerősítését.
 A bemutató órát követően a jó hangulatú szakmai konzultáció során mindenki elmondhatta véleményét, tapasztalatait. A berentei pedagógusok elérték céljukat, hiszen az érdeklődő kollégákkal meg tudták ismertetni az itt folyó pedagógiai munkát, és a méltán büszkeségre okot adó intézményüket. Az ide látogatóknak elnyerte a tetszését a szépen, esztétikusan felújított iskola, a műfüves pálya és a családias hangulat.
képek a foglalkozásról
vissza a hírekre
© copyright 2008 Berente Község |  Minden jog fenntartva!