Őszi jutalomkirándulás


 A „Reneszánsz túrák Magyarországon” című pályázat keretében a Berentei ÁMK 5-es osztálya 2008. október 7-én, őszi jutalomkiránduláson vett részt Kistörő Adrienn tanárnő sikeres pályázatának eredményeként.
      Kirándulásunk célállomása Debrecen és a Hortobágy volt. Korán kellett kelnünk, hogy az egynapos kirándulásra tervezett összes helyszínt sikerüljön bejárnunk. Reggel negyed hatkor indultunk, hogy 8 órára már az első helyszínre megérkezhessünk.




 Először Debrecenben, a Déri Múzeumban egy múzeumpedagógiai órán vettünk részt; az óra témája a „Honfoglaló magyarok nyomában” volt. Érdekességeket hallhattunk és tanulhattunk meg a honfoglaló magyarok életéről, szokásairól. Megfigyelhettük a régi magyarok öltözködését, használati tárgyait, illetve temetkezési szokásait. A múzeumpedagógiai óra végén egy külön terembe vonultunk el, ahol a gyerekek maguk készítettek tarsolylemezt, illetve korabeli minta alapján hajfonatokat. Bő egyórás volt a rendhagyó „történelem óra”, melynek legvégén a Déri Múzeum keleti termét is sikerült megtekintenünk, ahol igazi múmiát is láttunk. Ezután utunk a Hortobágy felé vezetett.
      A Hortobágyon színes program várta a gyerekeket. Legelőször a Hortobágy községtől 3 km-re buszoztunk a Mátai Ménesig. Ott lovas szekérre szálltunk, és másfél órás pusztakocsikázással körbeutaztuk a Hortobágy egy kis szeletét. Láttunk mangalicát, szamarat, öszvért, kecskét, a méltán híres Mátai Ménest, rackajuhot, hatökrös szekeret, bivalyt és szürke marhát. A gyerekeknek legjobban a lovasbemutató tetszett, amikor három csikóslegény egy-egy lovon külön lovasbemutatót tartott.



 A hortobágyi pusztakocsikázás után Debrecen felé vettük az irányt. Megtekintettük a felújított Kossuth teret szökőkútjaival, szobraival. Aztán utunkat kedvenc debreceni éttermünk, a Blaháné étterem irányába vettük. Megebédeltünk, majd visszaindultunk délutáni programunk helyszínére, újra a Hortobágyra.
 A Hortobágyi Látogatóközpontban gyülekeztünk, és ezután másfél órás tárlatvezetésen vettünk részt. Megtekintettük a Hortobágy állatvilágát, növényvilágát, a Pásztor Múzeumot, a Körszínt, a Nagycsárdát és a Kilenclyukú hidat.
 Utolsó programunk helyszíne a Hortobágy községtől 7 km-re található Hortobágyi halas-tavi tanösvényhez vezetett. Kisvasúton vonatoztunk végig a Hortobágyi Nemzeti Park tanösvényén, majd a végállomásnál egy magas leset megmászva, távcsövön keresztül közelebbről is megfigyelhettük a vonuló darvakat, pihenő madarakat.
 Napunk végeztével hazafelé vettük az irányt, és kellően elfáradva az egész napos jövés-menéstől, a rengeteg látnivaló és élmény hatásától, kellően elpilledve értünk épen és egészségesen haza.

képekben
© copyright 2008 Berente Község |  Minden jog fenntartva!