Rendezvénysorozatunk
harmadik napján délelőtt 10.00
órától P. Vitális
Gábor katolikus plébános
részvételével katolikus
misén vettek részt a megjelentek, majd
vendégeink voltak a budapesti
Operettszínház színművészei
Lukács Anita és Vadász Zsolt.
Az Operett
színház színművészeinek
műsorára zsúfoltságig megtelt a terem,
a világszínvonalú produkció
minden résztvevőt magával ragadott. A dalok egy
mesebeli , varázslatos világba
repítették el a
közönséget.
Délután a Művelődési Házban
folytatódott a napi program a Ki Mit Tud?
gálaműsorral, melyen szintén sok
érdeklődő volt. Egy olyan kulturális műsornak
lehettek a jelenlevők részesei, ahol a
generációk találkoztak, idősek
és fiatalok csillantották meg
tehetségüket Berente
színpadán. A produkciókat
Bodnárné Tóth Adrien iskola
egység vezetője és
Furák Róbert
intézményvezető emléklappal
és csokoládéval jutalmazta. |