Rendezvénysorozatunk
negyedik napján az
egészségé volt a főszerep. A miskolci
Semmelweis Kórház kihelyezett
szűrőállomásának
munkatársai 9.00-tól 14.00-ig 11
helyszínen várták a
szűrővizsgálatokra érkezőket. A nap
folyamán a szakemberek 450 db. szűrést
végeztek, de tanácsadással is
ellátták az
intézményünkbe érkezőket.
A
szűrővizsgálatok ideje alatt kettő
egészségvédelmi előadást is
meghallgathattak az érdeklődők. Dr. Kerekes Ferenc
előadásában arról beszélt,
hogy a lelki egészségünknek is
ugyanolyan figyelmet kell szentelni, mint a testi
egészségünknek.
Előadásának címe:„Nem
szenved a test, ha rendben van a lélek.”
Doktor Úr
előadása után Csipkés
Beáta, intézményünk
gyógytornásza a Mc Kenzie tornát
ismertette meg a hallgatósággal, illetve annak
terápiás,
gyógyító
hatását.
|