berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


Köszöntő

Üdvözöljük Berente Község honlapján!

Tisztelettel köszöntök minden kedves látogatót Berente Község Képviselő–testületének nevében.

Az elkövetkező években azért dolgozunk majd, hogy Berentén érdemes legyen élni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, távlati terveket szőni.

A leválás óta Berente, miközben megőrizte falusias, barátságos jellegét, évről évre dinamikusan fejlődik. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Kazincbarcika járásban, Miskolctól 15 km-re északra helyezkedik el, egy dombokkal, erdővel körülölelt kis völgyben.

Honlapunkon barangolva a hasznos információk, friss hírek, események mellett az ide látogató bepillantást nyerhet a község történelmi múltjába is.

A település széleskörő intézményhálózattal és szolgáltatásokkal áll az itt élők és ide látogatók rendelkezésére. Az aktív kulturális élethez változatos szabadidős programok kapcsolódnak, melyeknek a Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Szabadidőpark ad otthont.

A településen két csodálatosan szép templom - egy katolikus és egy református - is található, mindkettő nagy múltra és sok átalakításra, átépítésre tekint vissza. Az egyházi szertartásokon kívül hangversenyeknek és koncerteknek is otthont adnak.

A község egy országosan védett műemléki objektummal rendelkezik, ez a református fa harangtorony.

A település emléktáblával, illetve emlékművekkel őrzi a háborúkban elesettek, valamint a Bányákban, munkavégzés közben balesetet szenvedő hősi halottaink emlékét.

Szándékunk szerint aki vendégként látogat a honlapra, segítséget kap abban, hogy jobban megismerje az itt élő emberek mindennapjait, a település történetét, mindazon értékeket, amelyekre mi, berenteiek oly büszkék vagyunk.

Kellemes böngészést, eredményes és hasznos időtöltést kívánok minden kedves érdeklődőnek!

Nyeste József
polgármester