berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


Napsugár Mazsorett Csoport

cím:Berente, 3704 Berente, Bajcsy Zs. u. 1.
telefon:48/310-179
Vezető:Sztofán Zsuzsanna

Napsugár Mazsorett Csoport Berentén 2001 októberében a szülők kezdeményezésére játékos gyermektornával indult a foglalkozás. A gyerekek nagy része ekkor még óvodás volt. A foglalkozásokon nagy örömmel vettek részt; mikor első alkalommal láttak mazsorett bemutatót, nagyon megtetszett nekik ez a művészeti ág. Így 2002-től mint "Napsugár" mazsorett csoport működik tovább.
Ma már kis-illetve nagycsoport is működik, (általános, valamint középiskolás diákok) tagjaik a próbákon nagy lelkesedéssel vesznek részt, igyekeznek elsajátítani a botforgatás technikáját, fogékonyak és megvan bennük az alapvetően fontos fegyelem, az együtt mozgás képessége.
Szívesen készülnek a fellépésekre. Művészeti vezető: Sztofán Zsuzsanna. Kiemelkedő fellépéseik: - Szendrői mazsorett találkozó - Bányász Fúvószenekari és Mazsorett Találkozó, Kazincbarcika - Falunapok és helyi rendezvények - Sajószentpéteri városnapok
A jövőre vonatkozó tervek:
A csoportot a helyi önkormányzat támogatja. Szeretnénk, hogyha a csoport együtt maradna, és ilyen lelkesedéssel folyna továbbra is a munka, mint az eddig eltelt idő alatt.