berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


Berente ma

Üdvözöljük Berentén!

Kazincbarcikától való 1999. évi leválás után Berente óriási fejlődésen és megújuláson ment keresztül és az álmos, poros kis településből igazi élettel teli fejlődni vágyó és tudó községgé nőtte ki magát.

Gyökeres és kézzelfogható változások már a leválás után elkezdték éreztetni hatásukat a településen. Sok-sok éves lemaradást kellett a város elnyomása után bepótolni, amelyhez szükség volt az itt élő emberek elhivatottságára és szorgos munkájára.

Teljes infrastruktúra átalakult, és a modern kor igényeit kielégítő újonnan felépült intézmények szolgálják az itt élő embereket.

Nagy fontossággal bíró dolog az, hogy a településen élő gyerekek a felújított és korszerű óvodában és nyolcosztályos iskolában tanulhatnak.

Önkormányzati törekvés az, hogy a település elinduljon az önfenntartás és az önellátás felé, mindezt a Település Gondnokság keretén belül a mezőgazdaság és az állattenyésztés fejlesztésével, bővítésével tudja elérni. Ezen helyeken megtermelt alapanyagok a biztosítják a Szent Borbála Idősek Otthonának konyhája felé a folyamatos ellátottságot, amely nemcsak a bentlakásos idős emberek, hanem az iskola, óvoda és a berentei lakosok közétkeztetését is kedvezménnyel biztosítja.

A Település Gondnokság berkein belül foglalkozunk konyhakerti és takarmánynövény termesztésével, állattenyésztésnél pedig szarvasmarha, mangalica és sertéstenyésztéssel.

Kikapcsolódásra vagy kellemes szórakozásra vágyik, térjen be hozzánk és látogasson el a felújított Horgásztóhoz, ahol gyönyörű és festői környezetben horgászhat, piknikezhet, a közeli Szabadidőparkban pedig kosarazhat, futballozhat vagy csak pihenésre vágyva a szabadban kirándulhat.

Nemcsak az idelátogatókról, hanem a településen élő emberek kikapcsolódásáról és szórakozásáról, szabadidős programjairól is gondoskodunk a Művelődési Ház szervezésében, legyen az fiatal, középkorú vagy idős.

Egész évben várunk sok szeretettel minden itt élőt és ide látogatót gazdag és élményekkel teli programjainkhoz.

Látogasson el hozzánk és legyen egy élménnyel gazdagabb!